Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Egy rövid, de hosszabb bemutatása az életem első szakaszának.

2018-05-05

Lássuk csak, hol is kezdhetném.
Talán ott, hogy olyan gyerekkorom volt, amit több mint tökéletesnek lehetett nevezni.
Boldog 3gyermekes család középső gyerekeként a csalàdi idil képe más volt számomra. 5évvel idősebb bátyám árnyékában és 5 évvel fiatalabb öcsém alatt nevelkedtem. Tehát hamar meg kellett találjam a sajàt utam, amit szüleimnek hála a sportban és a természetben meg is találtam. Versenyúszóként sikerekben gazdag életem volt, rengeteg versenyen dobogós eredményeim büszkévé tettek.
Minden szabad hétvége(mikor nem volt verseny) kiràndulással telt a hegyek, vàrak, fürdők, folyók környékén, világ életemben bogarásztam, imádtam az állatvilágot.

Ekkor még nem gondoltam, hogy Én valaha is emberekkel fogok dolgozni, valahogy elvarázsolt világban éltem.

13évesen jelentkeztem az első nyári munkámra, úgy pont 15éve. Egy Lovas park dolgozója lettem. Meg voltak elègedve a munkámmal, szerettem is a gondolatot, hogy önàlló lehetek. (Persze ezt akkor még nem vettem észre, de annyira voltam önàlló, amennyire a szüleim hagyták.)
Majdnem egy évre rá jött az első törés az életemben. (Nyugalom nem szerelem) édesapám magàra hagyta a családunkat. Lakáshitellel a nyakunkon, döntöttem el 14 évesen, hogy nekem bizony pénzt kell keresnem. Fürdővárosban élek. Persze hogy a vendéglàtás volt a nagy kiugrási lehetőség. A mai világban ki gondolná, ismerősök álltal sikerült is bekerülnöm az egyik legnevesebb étterembe. Vèrt izzadva megtanultam a szakma csínját-bínjàt. Iskolai éveim is ebben az irányban vittek tovább. Majd levizsgáztam és számtalan itthoni és egy pár külföldi munka után el is jutottunk máig. Ma Debrecen egyik legjobb (mindenki döntse el maga, melyik éttermet szereti) éttermében tengetem munkanapjaim.

Hozzászólások (0)